Székely Kriszta lesz a Katona József Színház igazgatója
Székely a 15 év után leköszönő Máté Gábort váltja. A Radnóti Miklós Színház élén továbbra is Kováts Adél marad, aki 2016 óta vezeti az intézményt.
Székely a 15 év után leköszönő Máté Gábort váltja. A Radnóti Miklós Színház élén továbbra is Kováts Adél marad, aki 2016 óta vezeti az intézményt.
Lars von Trier dán rendező filmklasszikusa, a Hullámtörés színpadi adaptációjában Isten teremtő akaratát és romboló erejét a boldogság és a vezeklés időtlen passiójátékaként mutatta be a Radnóti Miklós Színház.
Hogy Major Erik generációja egyik legjobb színésze, az is jelzi, hogy háromszor is jelölték a legígéretesebb pályakezdő díjára, és idén meg is nyerte a Színházi Kritikusok Céhe elismerését. A Radnóti Színház színészével bűnöző édesapja örökségéről, szeretetlenségről és arról is beszélgettünk, miért érezte úgy, visszaadhatja élete egyik legfontosabb főszerepét.
A Szóljatok című vers mások mellett Bata Éva, Bálint András, Gazsó György, Sodró Eliza, Alföldi Róbert, László Zsolt és Kováts Adél hangján szólal meg.
Schneider Zoltán, a Radnóti Miklós Színház művésze a kecskeméti Katona József Színházban tartott országos színházi évadnyitó vehette át a Kaszás Attila-díjat.
Bálint András 30 év után távozik a színház éléről, Kováts az első, aki bejelentette, hogy pályázik a helyére.
A Katona József Színház, a Radnóti Miklós Színház, a Centrál Színház és a József Attila Színház ügyvezető igazgatói pályázatának kiírásáról döntött keddi ülésén a Fővárosi Közgyűlés.